Aktuális : Újabb élcsapat érkezik a Budafoki útra |
Újabb élcsapat érkezik a Budafoki útra
2007.09.21. 16:16
A hétvégén a 6. forduló következik az ifjúsági bajnokságban, a mieink ezúttal itthon lépnek pályára. Az ellenfél a dobogó középső fokát elfoglaló Csepel csapata lesz.
A szigetlakók nem véletlenül állnak a 2. helyen, eddigi 5 meccsükből négyet megnyertek, és mindössze egyszer játszottak döntetlent, tehát - még - veretlenek. Gólkülönbségük félelmetes: 12 rúgott góljukra mindössze egyszer érkezett válasz!
Eddigi mérkőzéseik:
Csepel - Pénzügyőr 4-0
Martonvásár - Csepel 0-0
Csepel - Sárisáp 3-0
RAFC - Csepel 1-4
Csepel - Dorog 1-0
A mérkőzés érdekessége, hogy középpályásunk, Veres Andris korábbi csapata ellen lép pályára. András a Csepellel korábban bajnok lett.
A héten a szokásoktól eltérően mindössze két edzése volt a csapatnak, amelyen részt vett a hétvégén az ifjúsági csapatban pályára lépő Frank Péter is, aki az elsőcsapat játékosa, ám most nálunk lép pályára. Az elmúlt fordulókkal ellentétben a csapat erősebb összeállításban léphet pályára, de nem a legerősebben, ugyanis hiányzóink most is akadnak. Továbbra is sérült Jármai Zsolt, és az előző fordulóban félig-meddig sérülten pályára lépő Hering Andrisnak a Csepel elleni bajnokijába került a százhalombattai fellépés. Kérdéses a pályára lépése Bruckner Andrisnak is. Ellenben - feltehetőleg - ismét a kezdőcsapatban kap helyet múlt héten visszatérő kapusunk, Várkonyi Ádám.
A keret:
Fekésházy, Várkonyi (kapusok); Balogh, Bruckner, D.Tóth, Frank, Gergely, Kardos, Kálnoky, Simon, Stabel, Szentmártony, Szilágyi, Varga Szilágyi P., Varga Szilágyi Zs., Veres, Woynárovich
Budapesti Erőmű - Csepel
Budafoki út, szombat 09:00
|